bőrápolás | nyári kedvencek


Kifejezetten örömömet lelem annak a mondatnak az ismételgetésében, hogy a nyár véget ért, de kezdem magam kicsit unni, ezért nem jelentem ki most is. Mindenesetre az mindannyiunk számára nyilvánvaló, hogy más termékeket és illatokat igénylünk ilyenkor, mint a hűvösebb évszakokban, ezért szeretnék beszámolni azokról, hogy én miket használtam.


Rexona Maximum Protection Confidence: Abszolút érthető a termékcsaládot körülvevő hype, mert működik. A 48 órás ígért védelmet nem teszteltem ugyan, mert ilyenkor kívánom a reggel-este tusolást legalább, de ha van lehetőségem rá, napközben is fürdőzöm egyet, de a két tisztálkodás közben a legnagyobb melegben sem volt testszagom. Az izzadást nem szüntette meg - szerintem az nem is lenne egészséges -, ellenben az ilyenkor eddig velejáró szagokat eltüntette. Ráadásul nagyon gazdaságos is, két hónapig egy ilyen kis tubus bőven elég, így aztán az ára sem lehet kifogásolható.

Avon Naturals Shea és Sárgabarack Testpermet: Összesen kilenc testpermetem van, amiket szeretek váltogatva használni, de ez volt az abszolút kedvencem. Rajongok a sárgabarackért, ez pedig kissé púderes, nem túl gyümölcsös vagy erős illat, de imádtam. Spórolok vele, mert idén sajnos nem hozták vissza a katalógusba...

Avon Foot Works Lime Crush Cooling Spray: No, ez aztán megfelel a nevének! Rendkívül kellemes, citrusos illatú hűsítő spray, amit előszeretettel fújkáltam a tikkasztó napokon. Az esetleges lábszagot kiválóan megszüntette, beváltotta a hideg összes ígéretét, mindezt azzal a friss illattal, amivel járt... Egyszerűen tökély ez a kis cucc, ráadásul abszolút táskakompatibilis.


Alverde Stadtgeflüster Duschgel: Nagyon elkeserít, hogy ez csak limitált illat volt. Egy jó árú, kiválóan habzó, megfelelően tisztító és rendkívüli illatú termékről beszélek most. Egy citrompite volt ebbe a flakonba zárva, amitől kényszeresen ezt is sütöttem - vicc nélkül :D -, olyan friss, süteményes, citromos, csodálatos illattal, hogy alig akartam elhasználni. Szerencsére a testápolójában van még, de nagyon remélem, hogy jövőre visszahozzák ezt a terméket!

Balea You are Gold Testápoló: Aranylóan csillámlik. Nyár illata van. Puha lesz tőle a bőröm. Mit kívánhatok még egy testápolótól?! Vicc nélkül maga a tengerparti esték illata van ebben a flakonban, a napon barnult bőr illata a friss éjszakával, a naptejjel és a vízzel, egyszerűen csodás. Ráadásul tömve van picike arany csillámokkal, amiket én imádok. Nem mindig, de ilyenkor dögivel.

SunOzon Napégés utáni gél Aloe Verával: Ez volt az én megmentőm! Naptejet most nem is tettem a felsorolásba, mert rendkívül dühös vagyok rájuk, bármit használtam idén, faktorszámtól és márkától függetlenül, leégtem. De ez a kicsike megvédett a hámlástól - egy napon át rendszeresen kentem magam, és pöpecül bebarnultam tőle. Jobban szeretem, ha fehér a bőröm, de a vörös fájdalmasnál az aranybarna is sokkal jobb, ez a hűsítő csoda pedig ebben segített.

Avon Foot Works Beautiful Heel Softening Cream: Szegény lemaradt a képről, ami tulajdonképpen kár, mert szeretem a kis lepkéket ezen a limitált csomagolású krémen. Ezen kívül sajnos csak a hatását szeretem - megfelelően puhítja a lábaimat, hogy utána könnyen formázhassam, ami ilyenkor elengedhetetlen. Sajnos elég nehezen issza be a talpam, ami miatt zoknit szoktam ráhúzni, így viszont duplán puha leszek, szóval annyira nem is bánom. Hasznos kis cuccnak tartom, de amint találok jobbat, nem fog megszakadni a szívem, ha nem vásárolom újra.

Itt egy kép a Golden Shine testápolóról - ha nagyon nézitek, látjátok a kis csillámocskákat benne *-*


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése