recept | vajkaramella


Rettentően szeretem a vajkaramellát. Tényleg, nagyon! De nem túlságosan kifizetődő boltban venni, ráadásul elég gyakran fordul elő az, hogy vajkaramella címmel árulják a nyúlós-fogba ragadós tejkaramellát. Ritkán járok piacra, ahol lehet kapni az igazit, a gyerekkorom egyik kedvenc édességét, ezért elhatároztam, hogy kipróbálom itthon.

Ami szükséges hozzá:

  • 0,5 liter tej
  • 25 dkg cukor
  • 6 dkg vaj

A legtöbb receptben, ami ugyanígy csak három hozzávalós, négy dekát írnak, de én kipróbáltam úgy is - az íze rendkívül jó lett, ellenben napok alatt sem szilárdult meg vághatóra, sokkal inkább kanalazni lehetett, ezért növeltem a mennyiséget, ami össze is jött. Ahogy alul láthatjátok, így kicsit morzsálódik, szóval az arany középút valószínű az öt deka vaj lesz, de mivel azt még nem próbáltam, ez pedig biztos bejön, ezt tanácsolom inkább.

Az elkészítése egyszerű: a cukrot és a tejet egy lábosba kell tenni, majd lassú tűzön főzni addig, amíg ilyen aranybarna színe nem lesz. Amikor kiemelitek a fakanalat a masszából, és a karamella nem lecsepeg, hanem nyúlós, akkor lesz jó. Ekkor leveszitek a tűzről, beleteszitek a vajat, addig keveritek, amíg homogén nem lesz, majd valami sütőpapíros felületre kiöntitek hűlni.

A képen látható mennyiségnél több lesz, a magyarázat csupán annyi, hogy nem fért több a kis edénybe, amit kibéleltem sütőpapírral, így a többi máshová került.

Viszont csak akkor üljetek neki, ha elég időtök van hozzá, mert bár az én rezsóm nagyon régi és nem szuperál mindig megfelelően, több, mint két órás volt a procedúra. De azt garantálom, hogy megéri!




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése