sminkteszt | miss sporty metallic eye liner - copper crush


A második Glamour-napos szerzeményemet köszönthetjük a blogon ennek a tusnak a személyében - és rögtön az első csalódásomat is.

Feltétlen szerettem volna egy barna tust vásárolni, mert néha igazán jól jönne a sietősebb napokon egy lágyabb, de mégis határozott tekintetet biztosító tus, mikor a fekete egyszerűen túl sok. Itthon utánaolvastam a drogériás barna tusoknak, de végső soron a kínálatra és az ottani összehasonlításra bíztam magam. Ez volt a legszimpatikusabb, így jött is velem.

A csomagolása egyszerű, strapabíró műanyag, furán hosszú kupakkal és ezüst feliratokkal. Praktikus, jól záródik, bár biztos, hogy nem ez lesz a kozmetikai táska ékszere :D

Finishét tekintve fémes, ahogy a neve is elárulja, de nem rezes, sokkal inkább hidegebb, taupés sötétbarna. Nem azt kaptam, mint amire az üveg alapján számítottam sajnos, ez pedig rányomja a bélyeget a kapcsolatunkra, mert egyébként egy kifejezetten tartós és szép színű darab.

Az ecsetével vannak még problémáim: iszonyúan vékony. Én ecsetes folyékony tusokon nevelkedtem, így jóformán csak azzal tudok szép vonalat húzni (ecset-gél párossal még csak-csak, de ceruzával/filccel tragédia vagyok), de ez egyszerűen... annyira vékony, hogy jóformán nincs is tartása, nyeklik-nyaklik, ha nem vagyok extrém óvatos, tuti, hogy egy nagyon fura vörös panda lesz belőlem, ez pedig nem igazán reggeli készülődés kompatibilis.

Sajnálom, hogy képtelenek vagyunk együttműködni, mert az biztos, hogyha egyszer felkenem, azt este én mosom le, nem tűnik el napközben semerre...

Nektek melyik a kedvenc barna tusotok? Esetleg tudtok nekem ajánlani egy vöröses tónusú darabot? :)

elérhetőség: Rossmann, DM | kiszerelés: 3,5 ml | ár: 749 Ft




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése